Túrák
Aggteleki ökoturisztikai felmérés- 2011.07.23-25. PDF Nyomtatás E-mail
Aktivitás - Túrák
Írta: Sulyok Zoltán   
2011. július 20. szerda, 10:45

A korábbiakban is közöltünk hasznos információkat az Aggteleki Nemzeti Park kapcsán. Célunk, hogy a leírásaink végett kellő tudásanyagot adjunk át a park adta lehetőségekről, a természettel való kapcsolatteremtés kapcsán, így erősítve a természethez való kötődést. Beszámoltunk számos tanösvényről, túra útvonalról, érdekességről (ezekkel a honlapunkon böngészve lehet találkozni). Most a Zöld Szikla a még feltérképezetlen területeket tekintette meg, ahol még nem igazán jártunk.
Alaptáborunk most is a Szalamandra ház volt, mely tökéletes (és anyagilag is elérhető) bázis egy természetbúvár csapat számára. A hegyek között megbúvó, sátorozásra, apartmanozásra alkalmas szálláshely pici pénzért ad fedelet, és alap ellátást (fürdés, konyha, gyerekeknek kikapcsolódási lehetőség, stb.), és szinte napi szinten futhatunk bele érdekes előadásokba is, melyet a nemzeti park prezentál csoportok részére. A szállást most újították, így játszóvárat, jurtát, vízimalmot és még számos új elemet kapott a Ménes patak mentjén fekvő tábor. Feladatunk most a Szögliget- Bódvaszilas közötti turista utak állapotának, látogatottságának felmérése volt. Mindenkinek ajánljuk ezen ösvényeket a megfelelő felszerelés és turistatérkép birtokában! Szervezetünk  a természeti élmények tükrében vizsgálódik, így az utak (felszíni) alacsony ember általi bojgatottsága pozitív értékként6 csapódik nálunk le. Először a kék túra útvonalat vettük célba. Mivel a Szalamandra ház- Aggtelek, és  a Bódvaszilas- Bódvarákó szakaszt már lejártuk, így volt összehasonlítási alapunk. A Derenki Romközségig egy betonútszakaszon meneteltünk, mely nem ad túl sok élményt, viszont ezen út visz a már sokkal barátságosabb, barátságtalanabb kék vonalra. Érintetlen növénytársulások (gyertyán tölgyesek, karsztbokor erdők, gyepek, stb.), nem szétkoptatott ösvények mutatják, hogy az Aggteleki Nemzeti Park felszíni látogatottsága messze elmarad más nemzeti parkokétól. Ökoturisztikai szempontból ez szerencsés a túrázó számára, mivel kellemes menetet tudhat magáévá, emberi találkozások nélkül. A felszín alatti barlangrendszerekre utaló nyomok persze jelen vannak, melyek ugyancsak érdekesek lehetnek kíváncsiskodó szemnek. Karrok, töbörök, víznyelők, zsombolyok tűnnek fel utunk során, ahogy haladunk Bódvaszilas felé. A terepviszonyok nem fenyegetően nehezek, és a szintkülönbségek is járhatóak, akár gyerekkel is. Vadakba, nyomaikba folyamatosan belefuthatunk, hisz ezen terület az egyik leggazdagabb ezen téren is, illetve itt élnek ritka fajaink: farkasok, hiúzok, esetnként még medvék is átvonulóban. Számos védett és fokozottan védett növényt, állatot figyelhetünk meg nyugodt körülmények között. Nagyjából 16 km. az út Bódvaszilas széléig, amit kényelmes, vizsgálódós, pihenős tempóban 6 óra alatt teljesíteni is lehet. Szállásunkon több családnak ajánlottuk, de mindenki ijesztőnek tartotta  a távot. Ez jól ábrázolja, hogy sokan  egy "kényelmes" barlangtúra végett jönnek e területre, holott egy egész napos erdei séta öröm az egész család részére, és közel hozza az embert és természetes környezetét. A környzettudatos elv kialakulását ilyen élmények hatványozzák, és kiemelem nem csak tapasztalt túrázók, kutatók, barlangászok képesek ilyen típusú utakat megtenni, ahogy az általunk közölt adatok azt jól ábrázolják is. 
Bódvaszilasra érve a kék túravonalon, két választásunk is lehet. Amennyiben ebédelni, pihenni, falut nézni, esetlegesen ott megszállni (nagyon olcsó és kellemes szállás lehetőséggel bír a falu) kívánunk, akkor besétálunk a faluba, ami 20 perc. Viszont ha az erdei étkezést, és pihenést vállaljuk, akkor egyből vissza is indulhatunk a piros jelzésen, melyet nehéz észrevenni a falu szélén folyó munkálatok végett (haladási irányunkkal ellentétesen is figyeljünk). Mi ez utóbbit választottuk és rá áltunk a nagyjából fele olyan hosszú táv megtételére. Pihentünk, étkeztünk, vizsgálódtunk, az erdő szabályait figyelembe véve. Kevésbé élménydús és szép út a kék jelzésű vonalhoz képest, de időben feleződő táv várt ránk. A kényelmes erdei séta két- három órát vesz igénybe, és ugyancsak család barát a nehézségi fokozata is. A piros jelzés a Szalamdra házhoz visz pontosan, így egy egész napos körtúra után édes volt az érkezés a sátortáborba. Szalonna sütés, főzés, fürdés és a táborozással járó fantasztikus apró élmények hada. Tapasztalataink ezen  Szögliget- Bódvaszilas szakaszon is az Aggteleki Nemzeti Park értékeit erősítették, miszerint nem csak a felszín alatti csodák, hanem  a felszín felettiek is kiemelkedő hatással bírnak az ökotudat, és az élményszerzés terén. Melegen, hidegen, esőben és hóban is ajánljuk! Természetesen számos látnivaló van a környéken, melyekről már írtunk az előzőekben. Információért keressetek bátran!

Sulyok Zoltán
elnök

 
Bódvaszilas 2010. dec. 29-i tanulmányi kirucc PDF Nyomtatás E-mail
Aktivitás - Túrák
2011. január 07. péntek, 21:07

Kedvenc területünkre, az Aggteleki Nemzeti Parkba szerveztünk több napos, túrákkal, tanösvényfelmérésekkel tarkított kirándulást az évfordulóra. Bódvaszilas tökéletes ökobázisnak bizonyult, mivel egyik célunk a kéktúra több szakaszának teljesítése volt, és e kis bűvös község kék állomáshelyként is funkcionál. A hátizsákosoknak Hiltonnak számító Esterházy- Koós Kastélyban szálltunk meg, mely a falu szívében, mégis frekventált helyen húzódik meg, tökéletes és olcsó pihenőhelyként.
Első napunk teszt jelleggel bírt, mivel egy 3 éves kis gyalogos (akkor még hittük), a mínusz 10 fokok, illetve a nagy hó is nehezítette utunkat. Ezért a Bódvaszilas-Bódvarákó közötti kéktúra távot teljesítettük, leszámítva 14 kilós terhet a nyakamban zökkenőmentesen ment. Bódvarákóra érve a helyiek kedvességével találkozva bejutottunk a faluházba melegedni, borozgatni, majd egy rendszeresen járó furgon vissza is szállított bennünket az alaptáborba. A túraszakasz nem túl élménydús, a Bódva átszelése, illetve az Esztramos hegység látványa, mely gazdagítja, egyébként az út az országúton halad.
Másnap keményítettünk, egy 7 kilométeres szakaszt teljesítettünk, hegyre fel, völgybe le. A festői Jósvafőről indultunk a kék jelzésen Aggtelekre. Jósvafőt egy tavalyi túrán már bemutattuk, most bejártuk a falu séta útvonalat és a Fürkész tanösvényt is, melyek jó állapottal bírtak. Az Aggtelekre vezető alaszkai hatásokkal
bíró menet embert próbáló volt, de kihagyhatatlan. Csodálkoztunk, hogy rajtunk kívül nem találkoztunk gyalogosokkal az erdőkben, fennsíkokon. A nyakteherként használt kisfiam a fizikai kihívást is feltette, melyet legyőzve rájöttünk, hogy nem igazán szereti a havas sétát. Ennek tükrében a harmadikként kitűzött úti cél az Alsó Hegyi Zsombolyos Tanösvény teljesítése a maga 8 kilométerével sajnos törlésre került, illetve halasztódott idén nyárra. Helyette a Baradla Barlangban tettünk egy túrát szakvezetővel, ami igazából szinte kötelező is ezen nemzeti parkban. Rengeteg hasznos információt, tapasztalatot szereztünk, és a terület természetvédelmi állapotáról, turistaútjainak állapotáról is láttunk jót, és kevés rosszat is (bővebb információkért nyugodtan lehet érdeklődni). A megélhetési falopás mindennapos, mely zöldként gondolkodva elítélendő, de az ottani viszonyokat látva az életben maradás záloga. Túráink során kóbor kutyák hadával találkoztunk, ami ugyancsak hátráltató (minimum) volt és lehet. Bódvaszilas (www.bodvaszilas.hu), Jósvafő, Szögliget azon három falvacska mely számunkra több misét is megér, és bátran ajánljuk minden évszakban, és Aggtelek a barlangtúrák végett. Az biztos, hogy ha természetes közeget szeretnénk, kedves embereket, sajátos élőhelyeket és élővilágot, fenséges ízeket, stb., akkor Bódvaszilas megfelelő kiindulópontként szolgál. Köszönet a város vezetésének a szilveszteri mulatságért, a szállásunkért és a szívélyes fogadtatásért! Visszatérünk!

 
A zsombói őslápban PDF Nyomtatás E-mail
Aktivitás - Túrák
2010. augusztus 13. péntek, 07:07

Az alábbiakban közzétesszük Görgényi Gábor (Tanyavilág) beszámolóját a zsombói ősláp túráról.

 

Kétlaki életemet ezúttal Csülök bátyó – sz.: Sulyok Zoltán, a Zöld Szikla elnöke – kapcsolta össze, mert boldogságomra a vásárhelyi brigád Zsombóra indított felfedezőutat s azt a hétvégét épp a közelben lévő szatymazi tanyámon töltöttem.

Bővebben...
 
«ElsőElőző12345678910KövetkezőUtolsó»

3. oldal / 10

Top joomla templates, personal website hosting.